Hajónapló A hajónaplóban az általunk fontosnak tartott cikkekbõl, elemzésekbõl válogatunk. A média szerepe a kanadai nemzeti tudat formálásában és a demokratikus lét erõsítésében Zsigo Frank Thomas, mediakutato.hu, 2006. tél. Részlet a tanulmányból. Kanada legnagyobb érdekessége az, hogy az Amerikai Egyesült Államok közelsége és dominanciája, valamint a mély etnikai törésvonalak ellenére még egyáltalán létezik. Az ország nem rendelkezik egységesen elfogadott eredetmítosszal vagy egységesítõ jelkép- és kulturális rendszerrel. Az se mondható el, hogy lenne az országban olyan nyilvános szféra, amelyben a kanadai állampolgároknak lehetõségük volna megvitatni közös problémáikat és hangoztatni sajátosságaikat. E közös és összetartó elemek kiépítésének reményét az 1930-as évek óta a tömegkommunikációhoz kötötték. E kihívás tükrében érthetõk csak meg a kanadai médiapolitika olyan dilemmái, mint például az állami vagy a magán-szerepvállalás, a liberális vagy a protekcionista szabályozás, illetve a(z angol, a francia, az õslakos és a bevándorlói) kulturális közösségek közötti egyensúlyozás. Az alábbiakban e kérdésekre fókuszálva vázolom fel a kanadai médiahelyzetet. Elõször bemutatom azokat a környezeti tényezõket, amelyek sajátossá teszik a kanadai médiakonstellációt. Néhány bevezetõ gondolat után – amelyben összekötöm az identitás és a nemzetépítés által jelentett kihívását a média szereplésével – leírom a kanadai médiapiac fõ szereplõit és azok kulcsproblémáit. Ezután ismertetem az erõsen aktivista és protekcionista kanadai médiapolitika alapelveit és hatásait. Végül a kanadai média közéletre és politikai kultúrára gyakorolt hatását járom körül. 1. A környezeti tényezõk A kanadai médiapolitika sajátosságai az ország különleges környezeti tényezõire vezethetõk vissza. A kanadai társadalom földrajzilag, történelmileg, kulturálisan és politikailag egyaránt egyedi helyzetben van. E jellemzõk valamennyien folyamatosan hatnak a kanadai média intézményeire, formálódására, folyamataira. Ezért nehéz közvetlenül összehasonlítani az országot – és annak médiáját – az európai országokkal vagy akár az Amerikai Egyesült Államokkal. A legtöbb környezeti tényezõ befolyásolja azt a kísérletet, amely egységesítõ kultúrát és identitást próbál kialakítani az országhatárokon belül. A kanadai médiapolitika csak ebben a kontextusban értelmezhetõ. A legfontosabb környezeti tényezõk a következõk: Kanada területe körülbelül 9,9 millió négyzetkilométer; ez valamelyest több, mint az Egyesült Államoké (9,6 millió négyzetkilométer) és több mint kétszerese az Európai Unió területének (3,9 millió négyzetkilométer). Földrajzilag az ország sokféle tájat foglal magában, köztük tengerparti vidékeket, hegységeket, pusztákat és alföldeket, valamint az északi tundrát. Mindeközben Kanada lakossága a 2001-es népszámlálás szerint alig haladja meg a 30 millió fõt. Így a népsûrûség csupán 3,5 fõ/km2 (miközben az Egyesült Államokban 31 fõ/km2, az Európai Unióban 116 fõ/km2). Egyértelmû, hogy a kanadai közösség és identitás kialakítása, az egyszerû polgárok közötti kommunikáció nagymértékben támaszkodik a 20. század tömegkommunikációs eszközeire (a rádióra, a televízióra, az internetre). A média szempontjából különlegesen érdekes tényezõ, hogy a kanadai lakosság 90 százaléka kevesebb, mint 200 kilométerre lakik az Egyesült Államokkal közös déli határtól. Ennek köszönhetõen a kanadai lakosság nagy része hozzáfér az amerikai földi sugárzású csatornákhoz, különösen a mûholdas mûsorsugárzás megjelenése óta.1 A kanadai politika és társadalom talán legfontosabb törésvonala az angol–francia. E törésvonal kialakulásának kezdetei a kontinens északi részének gyarmatosításához, betelepítéséhez vezetnek vissza. Az angol gyarmatosítók és a legyõzött francia területek telepesei tekinthetõk az ország két alapító nemzetének. Az ország alapítása (1867) óta a közélet egyik legnagyobb kihívása e két nagy etnikum hatalmi viszonyának kezelése. Az ország lakosságának mintegy 25 százaléka francia anyanyelvû, e populáció nagy része Québec tartományban lakik (ahol a lakosság 11 százaléka angol anyanyelvû). Ugyanakkor Kanada multikulturális társadalomnak tekinthetõ. A 20. század bevándorlási tendenciái és politikái oda vezettek, hogy az ország területén a két hivatalos nyelv (az angol és a francia) mellett több tucat nyelv van használatban. Öt és fél millió kanadainak se az angol, se a francia nem az anyanyelve. Közöttük számottevõ a kínai, az olasz és a német anyanyelvû. Tizennégy olyan etnikai csoport van, amely több mint félmillió fõbõl áll. Az Egyesült Államok hatása a globalizálódó világban jól dokumentált, nehéz volna alábecsülni az USA északi szomszédjára gyakorolt hatását is. Közös határuk több mint ötezer kilométer hosszú. Az USA lakossága (és médiapiaca) majdnem tízszerese a kanadainak. Egy volt kanadai miniszterelnök a két ország viszonyát úgy jellemezte, hogy az olyan, mint amikor egy egér megosztja az ágyát egy elefánttal. A két ország közötti viszony partnerinek mondható. Kanada az Egyesült Államok legnagyobb kereskedelmi partnere. A kanadai export 85 százaléka az USA-ba irányul, és importjának 59 százaléka onnan ered. Mindkét ország alapító tagja a NATO-nak. A két ország Mexikóval együtt 1994 óta alkotja az Észak-amerikai Szabad Kereskedelmi Társulást (NAFTA), amely bõvítése az azt megelõzõ, 1989-es Kanada–USA szabad kereskedelmi egyezménynek. A kanadai identitást – az ország minden komplex törésvonala ellenére – erõsen befolyásolja az Egyesült Államok. Ez különösen érvényes Kanada angolszász lakosságára, amelynek nyelve azonos az amerikaiakéval. Ilyenformán az Egyesült Államok újságjai, magazinjai, rádiói, televíziói és honlapjai könnyen érik el a kanadai piacot. E jelenségnek vannak egyértelmû elõnyei is, de a kanadaiak gyakran fájlalják az amerikai kulturális befolyás gigantikus mivoltát. Könnyen elképzelhetõ Kanada úgy is, mint az Egyesült Államok kulturális gyarmata (Brady, 1987). E kontextusban érthetõ meg az úgynevezett negatív kanadai identitás, amely arra helyezi a hangsúlyt, hogy Kanada (és társadalma) miben különbözik az USA-tól (és társadalmától), ahelyett hogy mi is a kanadai. Ennek köszönhetõ a kanadaiak hangsúlyozott kétnyelvûsége, multikulturalizmusa, szociális érzékenysége, állami szociális hálója stb. Ugyanakkor a Québec és az USA közötti markánsabb nyelvi és kulturális különbségek egy másfajta québeci nacionalizmust és identitást is eredményeznek. A kanadai állam szövetségi berendezkedésû, ám a kanadai föderalizmus kimondottan laza. A központi és a tartományi kormányok közötti hatalommegosztás az utóbbiaknak kedvez. Ilyenformán egyebek mellett az oktatáspolitika, az egészségügyi ellátás, a környezetvédelem és a közlekedés kérdéseiben az ottawai (szövetségi) kormány és a tartományi kormányok hatalommegosztás alapján mûködnek együtt, miközben az adóbevételek túlnyomó többségét a tartományok kezelik. Kevés politikai kérdésrõl dönt kizárólag a szövetségi kormány, de – többéves bírósági gyakorlat eredményeképpen – ezek közé tartozik a mûsorsugárzás és a távközlés szabályozása. 2. A kanadai média általános helyzetérõl Összegezve azt mondhatjuk, hogy a kanadai sajátosságok olyan környezetet eredményeznek, amely egyedülálló médiakonstellációt tart fenn az országban. Az USA közelsége, a nyelvi és a regionális törésvonalak, valamint a bevándorlók magas száma ahhoz vezetnek, hogy a képlékeny kanadai identitás folyamatos teremtése, megõrzése és védelme nagyrészt a médiára hárul (Raboy & Taras, 2004). Érdekes módon az identitással való foglalkozás kezdete megegyezik a médiapolitika születésével: mindkettõ nagyjából az 1930-as évekre tehetõ. A kanadai identitás szorosan fûzõdik a kanadai nemzetépítés folyamatához. Ha a Benedict Anderson-féle nemzetdefiníciót vesszük alapul, akkor a kanadai médiapolitika és média fõ kihívása az, hogy az állampolgárok gondolkodásában rögzítse a zárt és szuverén közösség eszméjét. Ilyenformán a kanadai médiafilozófiák között fontos megemlíteni a nacionalista-nemzetépítõt a liberális (vagyis a maximális sajtószabadságot és a szabadpiacot hirdetõ) és a szociálisan felelõs nézetek mellett. A tömegkommunikációs eszközöket a nemzeti „lélek” olyan alkotóinak tekintik, amelyek erõsen alátámasztják a kanadai politikai szuverenitás legitimációját. Fontos azt is megemlíteni, hogy amíg a francia–angol törésvonal kezelése egészen az 1970-es évekig egyfajta elitalkalmazkodással zajlott, az utóbbi 30 évben pedig a multikulturalizmus térnyerése populista-demokrata szemléletet hozott a médiaelemzésbe (Fletcher, 1998). Az elsõ fázisban a média nemcsak a nemzeti érdekeknek és értékeknek volt alárendelve, de a nemzetépítési folyamatban az elitek hegemóniáját fenntartó eszköznek is lehetett tekinteni. Az újabb, multikulturális fázisban azonban a leggyakoribb szlogenek – a helyi demokrácia, a helyi szuverenitás, a decentralizáció – talán az eddigi szövetségi rendszer átgondolását is elõrevetítik. Miroslav Hroch és Benedict Anderson nemzetépítési elméletei nagy hangsúlyt fektetnek a nyelvhasználatra mint kommunikációs és közösségformáló eszközre. Ez Kanadában kétségkívül igaz a két alapító közösségen belüli viszonyokra nézve. Ugyanakkor a kommunikációs képesség Kanadában jelentõs technikai kihívás is volt. Kezdetben nehézséget jelentett az ország területének olyan kommunikációs rendszerekkel való kiépítése, amelyek valamennyi lakosnak hozzáférést nyújtottak a tömegkommunikációs eszközökhöz. Ha a kanadai nemzetet kommunikációs rendszerként értelmezzük, akkor a vállalkozás sikeresnek mondható (Young, 1981). Ugyanakkor e rendszer központosított jellege és a centrum fejlettebb információgyûjtési képessége lehetõvé tette, hogy a szövetségi kormány diktálhassa és manipulálhassa az országos politikai diskurzus témáit és szókincsét (Young, 1981). A régebbi és erõsebb centralizációs tendenciák és az újabb decentralizációs és demokrata-populista irányzatok nem változtattak a kanadai média és társadalmi helyzetének fõ sajátosságán, a két alapító közösség egymástól való távolságán. Az angol kanadai és a francia kanadai közösségek – ha egyáltalán rendelkeznek is saját egységesítõ mítosszal – nem rendelkeznek közös egységesítõ mítosszal (Fletcher, 1998). A média két, majdnem teljesen elkülönült térben mûködik, ahol két különbözõ nyelv, különbözõ mítosz és nyelvezet, s két különbözõ politikai kultúra érvényesül. Mindez egy olyan médiafogyasztói környezetben, amelyben a külföldi csatornák nézettsége könnyen felülmúlja a hazaiakét. Bár nehezen képzelhetõ el egységes kanadai politikai tér vagy médiapiac (Fletcher, 1998), az ország mégis mûködõképes, és sikeresnek tartják. A következõkben azt vizsgálom, hogy a kanadai médiaintézmények és -politikák miként járultak/járulnak hozzá a kanadai nemzetépítéshez. A tanulmány teljes szövege itt olvasható. Zsigo Frank Thomas A média szerepe a kanadai nemzeti tudat formálásában és a demokratikus lét erõsítésében. mediakutato.hu, 2006. tél.